Egyre népszerűbb a lakástakarék-pénztári konstrukció, már minden hetedik embernek van ilyen megtakarítása.
A lakástakarék-pénztári konstrukció növelte a leglátványosabban a piaci részesedését 2017-ben a hosszabb távú megtakarítási formák közül. 2012-ben még csak a lakosság 12 százaléka tartotta pénzét ebben a minimum 4 éves időtartamot felölelő megtakarítási formában. Azóta évente nőtt a lakástakarékok részesedése, mára majdnem minden hetedik ember rendelkezik ilyennel.
A népszerűség oka az, hogy egyrészt az emberek az alacsonyabb kamatkörnyezetben keresik az olyan megtakarítási lehetőségeket, amelyek kockázatmentesen nagyobb hozamot biztosítanak. Másrészt a pörgő ingatlanpiaci helyzetben a lakásvásárlást tervezők, vagy lakásukat felújítani, korszerűsíteni szándékozók is egyre szívesebben választják ezt a fajta, állami támogatással kiegészített megtakarítási lehetőséget. Amennyiben a futamidő alatt szükségük lenne az összegre, az áthidaló kölcsön segítségével ez sem jelent problémát.
A lakás-takarékpénztári konstrukció lényege, hogy az ügyfelek több éven keresztül előtakarékoskodnak, a befizetésekre az állam 30 százalékos, de legfeljebb évi 72 ezer forintos támogatást ad. Így a maximális állami támogatás havi 20 ezer, azaz évi 240 ezer forintos befizetéssel érhető el. Több szerződés megkötésével ugyanarra a lakásra felvehető hitel összege is megtöbbszörözhető, amellett hogy az állami támogatás mértéke is arányosan nő. A közeli hozzátartozók - férj, feleség, testvér, szülő, nagyszülő, gyermek, unoka - szerződései esetén ugyanis a szerződésekre felvehető összegek egyszerre, összevonva ugyanarra a lakáscélra is felhasználhatóak.
Az állami támogatásért cserébe csak lakáscélra fordítható az így felhalmozott összeg. Igaz, ez meglehetősen széleskörű felhasználhatóságot jelent; nemcsak lakásépítésre és -vásárlásra, de felújítások, bővítések és korszerűsítések finanszírozására vagy akár hitelkiváltásra is felhasználható.
Az igazán tudatos megtakarítók lakáshitel-felvétel esetén a lakástakarékot összekapcsolhatják egyéb, államilag támogatott pénzügyi megoldásokkal is, mint például CSOK, kamattámogatott hitel vagy lakáshitel cafeteria. Az így kapott összeg több millió forintra is rúghat.
A lakáspiac alakulásának ezek az adatai a NetMaxx munkatársait is arra ösztönzi, hogy aktívan részt vállaljanak a hazai lakástakarékpénztári területben. Jelenleg partner vállalatainkon keresztül mind a négy hazai szereplő (Aegon, Erste, Fundamenta, OTP) termékei elérhetőek ügyfeleink számára. Az otthon teremtés mindannyiunk számára kiemelt fonfoságú. Keressenek minket, segítünk ezen a területen problémájuk megoldásában.