Magyarországon napról-napra nyilvánvalóbb, hogy félmillióval kevesebb - munkaerőpiacra beérő - gyerekkel és 600 ezernél is több kivándorlóval, illetve tartósan külföldön dolgozóval - azaz a mai adatokhoz képest legalább 1,1 millió fővel kevesebb járulékfizetővel - nem lehet biztosítani az addigra kétszázezerrel több nyugdíjas ellátmányát a ma megszokott szinten 2030-ban.
Később még rosszabb lesz a helyzet, hiszen a 2040-es években nyugdíjba hömpölyög az utolsó nagy létszámú magyar generáció, a Ratkó-unokák nemzedéke is, akik után rémisztő demográfiai sivatag szárítja ki a járulékfizetési potenciált.
Ki meri ezt megmondani az időseknek és még inkább a leendő öregeknek? Látjuk a választ: senki. A kormányzat, különösen a választások közeledtével, nyugtat: a rendszer fenntartható, nem kell aggódni. Persze halkan azért hozzáteszi, hogy legfeljebb 2030-ig lehet abban reménykedni, hogy többé-kevésbé a jelenlegi szinten működtethető a nyugdíjrendszer. Már ez is túlzóan optimista várakozásnak tűnik, hiszen minden felmérés arról számol be, hogy az itthon tanuló és dolgozó fiatalok jó része a külföldre költözést tervezgeti, azaz itthon nem kívánja a közterheket viselni.
Jelenleg az egyetlen érdemi megoldásnak az öngondoskodás látszik, nem véletlenül támogatja az állam adójóváírással a nyugdíj-előtakarékossági lehetőségeket. S aki erre csak legyint, annak tudnia kell, hogy az öngondoskodást bármely okból elutasító döntésével törvényszerűen a gyerekei "nyakába varrta" magát, akiket a törvények (az utóbbi években drámai mértékben szigorított) erejénél fogva szülőtartási kötelezettség terhel.
"Szendvics-index"
Ennek a jövőnek az érzékeltetésre bevezettem a “NyugdíjGuru szendvics-indexet", amely azt mutatja meg, hogy az itthon legalább minimálbér után járulékot fizető aktív korú foglalkoztatottak száma hogyan viszonyul az összes többi ember számához (nyugdíjas, gyermek, egyéb ellátottak + minimálbér alatt adózók + nem itthon dolgozók + ellátás nélküli munkanélküliek + szürke- és feketegazdaságban tevékenykedők).
Az aktív korosztályok teljes terhelését ugyanis csak akkor határozhatjuk meg, ha nem pusztán az inaktív idősek számát, hanem a szintén inaktív gyermekkorúak számát, valamint az összes inaktív aktív korú személyt (ideértve a nem láthatóan aktív, azaz a szürke- vagy feketegazdaságban robotoló személyeket is), továbbá a tartósan külföldön dolgozók létszámát is figyelembe vesszük.
Tovább pontosítja ezt az általam “szendvics-indexnek" nevezett mutatót, ha az aktív korú eltartók körébe csak azokat vesszük be, akik legalább a mindenkori minimálbér utáni nyugdíjjárulékot fizetik, hiszen az ennél kevesebbet fizetők (pl. közfoglalkoztatottak, ellátások mellett részmunkaidőben vagy kereseti korláttal dolgozók, egyszerűsített foglalkoztatási formákban dolgozók, ekhósok, katások, stb.) csak olyan minimális összegű járulékot fizetnek, amellyel számottevő mértékben nem képesek hozzájárulni a mindenkori nyugdíjak fedezetének megteremtéséhez. És persze a saját jövőbeni nyugdíjuk érdemi megteremtéséhez sem.
Ez az itthon dolgozó aktív korú lakosság teljes terhelését kifejező “szendvics- index" számításaim szerint már ma is 1,62, vagyis 100 aktív korúnak már ma is 162 inaktív ellátásának fedezetét kell megteremtenie. Azért hívom “szendvics-indexnek", mert az eltartó korosztályt két irányból nyomja a két fő inaktív korosztály: az idősek és a gyermekek tömege. És hatalmas rajtuk az “oldalnyomás" is, amit az aktív korú, de a fehér gazdaságban nem dolgozó emberek, valamint - a kieső járulékbevétel miatt - a külföldön dolgozó magyarok tömegei fejtenek ki az eltartó rétegre.
A “szendvics-index" évről-évre romlik, ahogyan nő a nyugdíjasok létszáma, csökken a munkaerőpiacra belépő fiatalok száma, nő a külföldön tartósan dolgozó magyarok száma, nő a kedvezményes adózási formát (pl. kata) választók száma, csökken a vállalkozások járulékterhe (szocho) és nem csökken lényeges mértékben tovább a szürke- és feketegazdaság aránya.
Mi vár így Európára?
A fentiek tükrében az EU tagállamok egyike sem kerülheti el a nyugdíjrendszere kisebb-nagyobb reformját a következő évtizedekben. A nyugdíjkorhatár 70-72 évre emelése, majd a várható élettartam növekedéséhez kötött automatikus további emelkedése borítékolható, ahogyan a nyugdíjvárományok jelentős csökkenése is.
