Úgy tűnik, már véglegessé vált, hogy a kormány nem hosszabbítja meg a lakásáfa kedvezményes kulcsát. Körülbelül ötezerre tehető azoknak a lakásoknak a száma, amelyek vevőit közvetlenül is érintheti a dolog, mert az ingatlan átadása a terv szerint eleve 2019 utolsó negyedére esik.
Nem csak ők aggódhatnak azonban a várható fejlemények miatt.
Varga Mihály pénzügyminiszter az Infostartnak adott interjúban (a teljes – sok más érdekességet is tartalmazó – nyilatkozatot teljes terjedelmében itt nézheti meg) a lakásépítési áfával kapcsolatban egyértelműen leszögezte: a kormány nem tervez hosszabbítást. A 27 helyett 5 százalékos áfa 2019. december 31-ig érvényes.
A pénzügyminiszter szavaiból úgy tűnt, mintha a kormány mostanában jött volna rá arra, hogy befektetők „célpontja lett ez a kedvezmény”. Pedig ez a hatás már az intézkedés első évében nagyon jól látszott (tavaly már arról is beszámoltunk, hogy akadnak olyan befektetők, akik tucatjával veszik a lakásokat). Varga Mihály neheztelően említette még, hogy az új lakások 10 százalékát (a kedvezményes áfával) külföldiek veszik.